Bár 2003ban megjelent az Underground, majd innentől évente jöttek az újabb játékok, én negyon sokáig maradtam a régi klasszikusnál, és csak 2007ben jutottam odáig, hogy elkezdjem bepótolni a lemaradást.

(NFS 7) Need for Speed - Underground

SG kritika

Az Undergrounddal új irányt vett fel a sorozat: az eddigi nappali versenyeket, a szép pályákat felváltotta az éjszaka sötétje és egy neonfényben fürdő nagyváros. Bevallom, először nem nagyon jött be a játék, amikor kb 2005 tájékán belepillantottam, de ahogy a szobatársaim a kollégiumban állandóan különböző játékokat nyóztam, úgy én is kedvet kaptam hozzá, és elővettem ezt a darabot.

Alapvetően a játék zenéinek nagyrésze nem az én zenei ízlésemet tükrözi, viszont mégis nagyon megszerettem ezt a soundtracket a játék közben, ahogy a játék maga is magával ragadott. A menüje egyáltalán nem tetszik, ez tény, de ettől eltekintve a versenyek szórakoztatóak és látványosak voltak. Több új versenymód is megjelent a játékban (gyorsulás, drift), valamint az autók tuningolása nyújtott új élményeket. A játékot nem volt időm teljesen felfedezni, ugyanis Gábor (szobatárs) nagyon rágta a fülem hogy álljak neki a második résznek hogy játszhassunk egymás ellen is, de én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy legalább végigjátszom, ennél többet viszont azóta sem foglalkoztam a játékkal. Viszont nem is nagyon bánom, mert amit utána a folytatástól kaptam, azt soha nem felejtem.

(NFS8) Need for Speed - Underground 2

SG kritika

Az U2 (Pietro, ez az a játék :)) bár nevében az előző rész folytatása, valójában nagyon sok újdonságot hozott. Megmaradtak a nagy sikerű játékmódok (gyorsulási verseny, drift), és kiegészültek a Street X és az URL versenyekkel. Előbbi egy Driftpályához hasonló rövid zárt pályán zajlik, ahol a verseny azon áll vagy bukik, hogy hibázol a kanyarban vagy sem, nekikoccansz a falnak vagy sem, az URL versenyek pedig épített pályán (vagy a repülőtéren) lezavart versenyek voltak, ami kiragadott egy rövid időre a városi forgalomból.

Viszont ami mindezeknél is fontosabb, az a "szabad" kóborlás volt a városban. Ugyanis, míg az első részben egy komplett város volt a pálya, de csak a menüből léphettünk be az egyes eseményekre, úgy itt a garázsból kigördülve magunk autókázhatunk el a versenyek indulópopntjára, vagy épp a boltba, mert a tuning az itt sem maradhatott ki a játékból. Újítás továbbá, hogy a játéknak immár története van, ami nem bonyolult ugyan, de élvezetesebbé teszik a játékot (első alkalommal) a képregény formájában fel-felvillanó történeti elemek.

Mondanom sem kell, máig nagy kedvencem ez az epizód. Grafikailag szerintem nem nagyon támadható, hozza az elvártat, a pálya különböző részei izgalmas versenyeket kínálnak (gyártelep, hegyvidék), a tuning sokkal változatosabb lehetőségeket kínál mint az első rész, és a kedvenc autóját is biztosan megtalálja mindenki. Mind az egyjátékos mód, mind a LAN párbajok kellemes emlékekként élnek bennem, és talán nincs mégegy játék, amit ennyiszer végigjátszottam volna.

Folytatása következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomblog.blog.hu/api/trackback/id/tr682613063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása