Megcsináltam, íme az eredmény:
Eredeti gondolkodásmódú, és mindent megtesz elképzelései megvalósításáért. Könnyen felfedezi a külvilágban az összefüggéseket, mintázatokat, és messzemenő magyarázatokkal áll elő. Ha elhatározza, a munkáját alaposan megszervezi és végrehajtja. Kételkedő és független. Magasak az elvárásai, mind másokkal, mind saját magával szemben.
Az INTJ elsődlegesen befelé fókuszálva éli az életét, ahova az információt megérzések, ráérzések formájában fogadja be. Másodlagosan kifelé fordul a külvilág felé, ahol racionálisan és logikusan gondolkodva kezeli a dolgokat.
Az INTJ-k a gondolatok és a stratégiai tervezés világában élnek. Sokra tartják az intelligenciát, tudást és hozzáértést, és jellemzően magasak az elvárásaik ilyen téren, amiknek folyamatosan igyekeznek megfelelni. Valamivel enyhébb mértékben ugyanezt várják el másoktól is.
Mivel az Introvertált Intuíció uralja a személyiségüket, az INTJ-k a világ megfigyelésére és gondolatok illetve lehetőségek megalkotására koncentrálják az erejüket. Az elméjük folyamatosan adatokat gyűjt és összefüggéseket keres köztük. Elképesztően jó meglátásaik vannak, és általában gyorsan megértenek egy-egy új ötletet. Ugyanakkor a fő motivációjuk nem az, hogy megértsenek egy elképzelést, hanem inkább az, hogy az adott elképzelést hasznosítsák valahogy. Az INTP-vel ellentétben ők nem gondolnak végig egy elképzelést olyan mélyen, ahogy csak lehet, csak azért, hogy teljes egészében megértsék. Az INTJ-ket az hajtja, hogy következtetéseket vonjanak le az elképzelésekből. Lezárás és rendezettség iránti szükségletük általában megköveteli, hogy olykor a tettek mezejére lépjenek.
Az INTJ-k hatalmas mértékű, rendszerek és rendezettség iránti szeretete és igénye, a természetes éleslátásukkal együtt, kitűnő tudósokká teszi őket. Egy INTJ tudós azzal adózik a társadalomnak, hogy az elképzeléseit használható alakba önti, amit mások is követhetnek. Az INTJ számára nem egyszerű, hogy kifejezze saját belső képeit, meglátásait és elvont gondolatait. Az INTJ gondolatainak és elképzeléseinek belső szerkezete nagyon egyedi, és alapból nem fordítható le olyan alakra, ami mások számára is érthető lenne. Ugyanakkor az INTJ-t az mozgatja, hogy az elképzeléseit olyan tervvé vagy rendszerré alakítsa, ami könnyedén elmagyarázható, nem pedig az, hogy közvelenül a gondolatait fordítsa le. Általában nem látják az értékét egy közvetlen fordításnak, és gondjaik vannak az elképzeléseik kifejezésével is, amik nem lineárisak. Azonban a tudás és intelligencia iránti elképesztő tiszteletük arra sarkallja őket, hogy kifejezzék gondolataikat azoknak az embereknek, akikről úgy gondolják, hogy érdemesek az erőfeszítésre.
Az INTJ-k született vezetők, habár általában a háttérben maradnak, amíg úgy nem látják, hogy valóban szükség van rá, hogy átvegyék a vezetést. Vezetői szerepben elég hatékonyak, mert képesek objektíven látni egy helyzet természetét, és elég alkalmazkodóak ahhoz, hogy változtassanak azon, ami nem működik jól. Ők a legfőbb stratégák – folyamatosan figyelik a felhasználható ötleteket és elképzeléseket, és a jelenlegi stratégiájukhoz igazítják azokat, hogy minden elképzelhető eshetőségre felkészüljenek.
Az INTJ-k rengeteg időt töltenek a saját elméjükben, és esetenként kevéssé érdeklik őket a másik ember gondolatai vagy érzései. Hacsak nem fejlődött ki megfelelően az Érző oldaluk, gondjaik lehetnek azzal, hogy megadják a kívánt szintű intimitást másoknak. Hacsak nem fejlődött ki megfelelően az Érzékelő oldaluk, hajlamosak olyan részleteket figyelmen kívül hagyni, amik az elképzeléseik megvalósításához szükségesek.
Az INTJ-t az mozgatja a külvilággal való kapcsolatában, hogy döntéseket hozzon, kifejezze a véleményét, és hogy egy érthető és ésszerű rendszerbe foglaljon mindent amivel találkozik. Következésképp gyorsan formálnak véleményt. Gyakran nagyon fejlett intuícióval rendelkeznek, és meg vannak róla győződve, hogy igazuk van. Hacsak nem egészítik ki az intuitív felfogásukat jól fejlett, a meglátásaikat kifejezni tudó képességgel, gyakran azon kapják magukat, hogy félreértették őket. Ilyenkor az INTJ-k hajlamosak a másik fél korlátoltságával magyarázni a meg nem értettségüket, az önmagukat nehezen kifejező természetük helyett. Ez a hajlamuk azt eredményezheti, hogy az INTJ túl könnyen elutasítja mások meglátásait, és általánosan arrogánssá és elitistává válik.
Az INTJ-k ambiciózus, magabiztos, határozott hosszú távú gondolkodók. Sok INTJ köt ki végül mérnöki vagy tudományos tevékenységek mellett, habár némelyik elég kihívást lát az üzleti világ olyan területein, amik rendezéssel és stratégiai tervezéssel foglalkoznak. Nem szeretik a rendezetlenséget és azt, ha valami nem hatékony, és bármit, ami zavaros vagy homályos. A tisztánlátást és a hatékonyságot szeretik, és hatalmas mennyiségű energiát és időt fektetnek abba, hogy a meglátásaikat rendezett rendszerekké szilárdítsák.
Más embereknek olykor nehézséget okoz megérteni az INTJ-t. Tartózkodónak és visszahúzódónak látják őket. Az INTJ tényleg nem túl kifejező a szeretetét illetően, és gyakran nem dicsér vagy támogat segítően másokat olyan mértékben, mint amit mások igényelnek vagy elvárnak. Ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs bennük szeretet vagy törődés más emberek iránt, egyszerűen csak nem érzik szükségét az esetek többségében, hogy kimutassák. Mások tévesen úgy érzékelik ezt, hogy az INTJ merev és senkire sem hallgat. Semmi sem áll távolabb az igazságtól, ugyanis az INTJ elkötelezetten törekszik arra, hogy mindig megtalálja a minden szempontból legjobb stratégiát az elképzelései megvalósításához. Az INTJ általában meglehetősen nyitott, ha másfajta megközelítésről van szó.
Nagymértékű stressz alatt az INTJ értelmetlen, ismétlődő, fizikai tevékenységek megszállottjává válhat, mint például a túlzott alkohol fogyasztás. Szintén megeshet, hogy elmerülnek a felesleges részetekben, amiket normális esetben nem tartanának fontosnak a végleges céljaik elérésében.
Az INTJ-knek észben kell tartaniuk, hogy rendesen ki kell fejezniük magukat, hogy elkerüljék a félreértésekből adódó nehézségeket. Megfelelően fejlett kommunikációs képességek hiányában szűkszavúakká és rövidekké válhatnak az emberekkel és elszigetelődnek.
Az INTJ-k elképesztően nagy mennyiségű képességgel rendelkeznek, hogy nagyszerű dolgokat vigyenek véghez. Képesek meglátni az átfogó képet, és terrmészetük arra sarkallja őket, hogy az elképzeléseiket szilárd tervekké, majd tettekké formálják. Az érvelési készségük segítségével ezt el is érhetik. Az INTJ- k szinte minden esetben jól képzett emberek, és nem okoz nekik problémát, hogy elérjék céljaikat a hivatásukban vagy a tanulmányaik során. Megvannak az adottságaik, hogy nagy lépéseket tegyenek ilyen téren. Ami az emberekkel való kapcsolatát illeti, az az INTJ, aki toleranciát gyakorol, és erőfeszítéseket tesz, hogy hatékonyan fejezze ki meglátásait mások számára, mindennel rendelkezik, ami a gazdag és eredményes élethez szükséges.
No comment
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: MBTI-személyiségteszt 2012.04.24. 23:45:21
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
filctroll* 2013.03.05. 14:41:51
Ha elsz időd nézz be ide: magyar-intj-kozosseg.blogspot.hu/
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
Utolsó kommentek