Tudósítás

Címkék: kizumaci

2009.11.18. 14:46

2009. szeptember 26-án került megrendezésre Szegeden a Nemzeti Tankönyvkiadó és a Németh László Gimnázium által szervezett Országos történelmi műveltségi vetélkedőjének regionális fordulója, ahol az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskola csapata elsőként jutott tovább. Így november 28-án részt vehetnek az országos döntőn Budapesten. A Főnix légió csapat tagjai: Éliás Dávid, Éliás Tibor, Józó Muriel. A regionális forduló előzetes feladataként egy társasjátékot kellett készíteniük (képünkön), mely szintén az első helyezettek között volt. A diákok úgy vallják, hogy a történelmet még előző iskolájukban, a mostani Orosháza Város Általános Iskolája és Pedagógia Szolgáltató Intézménye Vörösmarty Mihály Tagintézményében szerették meg, tudásukat pedig jelenlegi iskolájukban is gyarapítják. A csapatot Seres Erzsébet tanárnő készítette fel a versenyre, és továbbra is azon dolgoznak, hogy minél jobb eredménnyel térhessenek haza.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomblog.blog.hu/api/trackback/id/tr151534347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása