Újra Pesten

Címkék: saját élmény

2010.09.11. 18:23

Megint nem sikerült tartani a minden napra egy bejegyzés című tervet, de én a magam részéről annak is örülnék ha 2-3 naponta tudnék valamit alkotni. Na talán majd most, hogy itt leszek pesten. Aztán kitudja.

Egyelőre ott tartok, hogy tegnap este feljöttem, és most itt vagyok. Ma szépen elrendeztem majdnem mindent, csináltam törölközőtartót, mosogatóruha-szárítót, bepakoltam a szekrényelbe, a fiókomba, a polcaimra, szóval szépen berendezkedtem, belaktam a szobát. Elég könnyen keresztülvittem a többieken az akaratomat, ugyanis perpill senki nincs itt, így kénytelenek lesznek elfogadni, hogy ez így van. Mint ahogy én is kénytelen voltam elfogadni hogy az újfiú befoglalta a hűtőben a felső polcot, ami eddig az enyém volt... na nembaj, így legalább hozzá csöpög a folyton leolvadó fagyasztószekrény, jó nekem eggyel lejjebb is, ezen ne vesszünk össze.

Ja és sikerült lefűrészelnem a lakatot is a szekrényemről, szóval mostmár tényleg tök jó az egész. Csak a tavalyi gólyabálos poszterem hiányzik róla, így olyan fehér :( Majd kitalálok rá valamit, hozok otthonról.

Egyszerre ennyi. Majd még jelentkezem. Üdv mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://unalomblog.blog.hu/api/trackback/id/tr672289010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBalint90 2010.09.11. 20:45:32

Üdv újra, már várjuk az új postokat :-)

milu89 2010.09.12. 11:25:22

Bizony, várjuk! Sőt, holnaptól személyesen is nyaggatunk, hogy írj már valamit ;)

saakos 2010.09.12. 12:18:52

Köszi, imádni foglak benneteket :)

Mamondom 2010.09.15. 16:15:01

Hát, lazán indul, de nem mondok semmit, úgy tűnik ez a levegőben van.
süti beállítások módosítása