Az éjszaka elég rosszul és keveset aludtam, hisz 4kor feküdtünk le, már világosodott az ég alja, tünedeztek el a csillagok. A mai napra strand volt betervezve a maradék csapattal (6-an maradtunk, Mariann, Reni, Ambrus, Bálint, Milán és jómagam), ám a kelés megint elég későire sikeredett…

Én 8-nál tovább nem bírtam a szaunát a sátorban, így kimásztam , majd szereztem magamnak egy nyugágyat, és kifeküdtem az árnyékba, itt aludtam még közel 2 órát. Miután egyre többen gyűltek körém, ismét felvetődött a strand gondolata, ám előtte még vonatot kellett nézni, meg valamit harapni is kellett reggeli gyanánt. Dél körül mentünk a strandra, ahová szerencsésen bejutottunk Milán kapcsolatai révén (hiába no, jóképű gyerek, szeretik az idősödő dámák ;)), majd kerestünk egy tenyérnyi árnyékos helyet, és bele vetettük magunkat a Balaton hűvös vizébe, amely a felirat szerint 24°C-s volt. Rövid strandolás, úszkálás, és egy adag meglehetősen nehézkes strandlabdázás után kikecmeregtünk a vízből, és a partra feküdtünk szárítkozni. Bálinttal és Milánnal lementünk a „sorra” lángosozni egyet, ami már nagyon hiányzott nekem (remek volt), majd elrohantunk haza, hisz Bálint is el akarta érni a buszát. A többiek még maradtak picit, de mondtam, hogyha még el akarnak búcsúzni tőlem, akkor érjenek haza 4re, mert akkor indulnom kell. Miután hazaértünk, Milán kikísérte Bálintot a vonathoz, én pedig nekiálltam pakolászni, összeraktam a cumóm, nézegettem hogyan lehetne a legjobban felrögzíteni a plusz öt kerékpárostáskát, meg miegyéb.

Közben a többiek is befutottak, jött a búcsúzkodás, mindenki hálálkodott, hogy körbevezettem őket, pedig nem az én érdemem, mindenki magának köszönje, hogy bevállalta, és remélem, hogy egy életre szóló élménnyel gazdagodott, amit még évek múlva is megemleget majd. Miután elbúcsúztam, indult az út hazafelé, ismét le Balatonvilágosig, ezúttal egyedül alig több mint egy óra alatt megjártam azt a távot, ami egy nappal korábban másfél, Donnával pedig két és fél órámba került. Hiába, egyedül tekerni jóval egyszerűbb, ám közel sem olyan élvezetes.

A nap történetéhez még hozzá tartozik, hogy Világoson a jegypénztár nem olyan modern, mint másutt a déliparton ahol fel szoktam szállni, így 40 km-es jegyet kaptam a közel 70 helyett, és szóltek, hogy a vonaton erre még kilométerkiegészítést kell kénem. Odafelé 960 Ft-ból elutaztattam a bringámat meg magamat is, gondoltam ez visszafelé is hasonló ár lesz majd, de itt a pénztárban csak 615 Ft-ot fizettem. Világos, majd a vonaton ráfizetek még 400 Ft-ot és rendben leszünk. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a MÁV-os „kolléga” így fogalmazott: „1280 Ft-ot kérnék” Én meg csak lestem hogy ez most mi a szart akar, és szóvá is tettem hogy ne haragudjon, itt valami tévedés lesz, idefelé nem került egy ezresembe a jegy, és már 615 Ft-ot fizettem belőle. Erre a kedves Úr mégegyszer ránézett a papírjára és hetykén odavágta: Jólvan, 910. Mintha alkudoznánk. Kezdett bennem felmenni a pumpa (mint amikor a wc mellé ülsz reggel, tudod), de a nyitott kerékpárszállító vagonban üvöltő légáramlatok miatt úgy döntöttem, nem vitatkozom 500 Ft-on, nem fog földhözvágni, kifizettem neki. Utólag, mikor jobban megnéztem, akkor láttam csak: teljesárú menetjegyből vonta le a diák jegyem árát a diák helyett, a bringát meg úgy ahogy van leszarta, hogy ezt így hogyan sikerült összehoznia, azt nem tudom, lehet be volt szívva, vagy csak szimplán össze vissza nyomkodta a gombokat, én nem tudom. De az biztos, hogyha én felkészülök valamire, hogy mennyit kell fizetnem és az amit tőlem elkérnek nem annyi, akkor udvariasan meg fogom kérni a másik felet, hogy legyen szíves magyarázza el, miért kerül annyiba, amennyibe.

Miután leszálltam a vonatról, a csomag nehezét átpakoltuk a törött csomagtartómról apu bringájára, aki kijött elém, és a szürkületben hazakerekeztünk. Így ért hát véget számomra ez a túra, amely sok kellemes meglepetést, néhány nagyon kellemetlen momentumot, sok fölösleges aggódást és miegyebet hordozott magában. Továbbra is úgy gondolom, megérte benevezni rá, alapjában véve remek kis csapat verődött össze, személy szerint nagyon sajnálom, hogy Móni nem jöhetett velünk (szerintem ő is élvezte volna), de ugyanúgy sajnálom Pietro-t, Szandit, Gábort, Martint, Dinát, Hajnit, aki szintén velünk lehetett volna, de ilyen-olyan okokból nem tudtak velünk tartani.

Talán majd legközelebb. És köszönöm nektek ezt az élményt, nagyon jól éreztem magam veletek!

ui.: És ahogy Bálint mondta: „A többi, nos, a többi meg csak egy tó, amit körbebicikliztem.”

Nagyon tetszik ez a sor… megragadja a lényeget.

- VÉGE -

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.