Hát igen, ez volt múlt hétvégén (17-18), amikoris két napot töltöttem a papám szőlőhegyén a szüleimmel.
Idén papám egészségi állapota annyira leromlott, hogy belátta, nem tud tovább foglalkozni a pincével és könyékével, így ránk hagyta a területet, csináljunk vele amit akarunk. Az egyetlen probléma, hogy a hegy tőlünk 90 km, de a mai világban a távolság már nem akkora akadály. Először a pincét tettük rendbe úgy ahogy, hazahoztuk a ruhákat kimosni, poharakat, evőeszközöket elmosni... ami nem kell vagy használhatatlan azt kidobáltuk, valamint úgy-ahogy rendet raktunk, így mostmár egész pofásan néz ki a trület. Kint összeszedtük a tavaly ősszel lehullott leveleket, és lekaszáltuk az egész területet (bár az alsó részen még mindig vannak e téren hiányosságok, de tény hogy rengeteg a munka).
Ezt követte a külső terület komolyabb átformálása. Mivel apu nem ért a szőlőhöz, valamint közel egy éve senki nem foglalkozott vele és amúgyis elvadult, elhatároztuk, hogy kivágjuk a tőkéket, és átalakítjuk a terület arculatát. Ez hatalmas melónak ígérkezett, egyelőre még csak ott tartunk, hogy a pince előtti lugast lebontottuk teljesen, valamint az alsóbb domboldalból kibontottam egy kordont, de még van ha jól emlékszem 6-7, plusz lejjebb vagy 100 tőke... ezen felül ottvannak még a félig kiszáradt gyümölcsfák, a rossz kerítés, és sok más, amivel még nagyon sok munkánk lesz.
Az elmúlt hétvégén bemelegítésként szúnyoghálót fabrikáltunk az ablakra, majd nekiálltunk az új lépcső bevágásának a domboldalba a régi helyére, ami lassan tényleg balesetveszélyessé vált. A munka mindkét napot igénybe vette így másra nem is maradt időnk, de persze ez nagyrészt annak köszönhető, hogy apu túl precíz, bár tény hogy a lépcsőnk így sokkal kényelmesebben járható: minden belépés 30 centis, és minden fok emelkedése pontosan 16 centi. A méricskélés több időt vett el, mint a tényleges építés, azaz az ásás, a lécek letétele (ha nem számoljuk a vízszintméréseket meg a magasság és távolságméréseket, mert az ugye itt lassított igazán) és a döngölés.
Az este vicces volt, csináltam pár jó képet és rájöttem hogy 1000-es ISO-val egész jó csillagos eset lehet fotózni már 8 mp-s záridővel is állványról (szóval Milán, próbáld meg az ISO-t felnyomni maxra amit a géped tud és úgy fotózz akár rövidebb záridővel, így nem fog megcsúszni az összes csillag és mégis részletesebb lesz a kép, max utólag kell egy kis utómunka és zaj-eltávolítás a képre). Ezen felül nem sok minden történt, csak annyi hogy kényelmetlenül és keveset aludtam, ráadásul éjszaka vihar is volt ami általában nem zavar, de ilyen rossz körülmények között ez is megnehezítette a dolgomat.
És hogy mindezt miért írtam le? Mert tetszett a címben említett idézet :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
milu89 2010.07.26. 14:26:02
Mamondom 2010.07.27. 07:35:44
saakos 2010.07.27. 10:44:37
Ezen felül ha pont szőlő maradna meg, ami esetleg vadon is teremne pár szemet, csak odaszoktatná a vadakat, úgyhogy azt hiszem, nosztalgiából nem hagyunk meg, maradnak a régi képek a szüretekről és az emlékeink...
Utolsó kommentek