Ahogy közeledtünk a túra vége felé, egyre inkább megjelentek a csapaton a lustaság jelei. Ezen a napon például 9 után keltünk, de utána még jó hosszan készülődünk (meg miegyéb), így 11 óra volt, mire elhagytuk a házat, és csak dél körül indultunk tovább a TESCO-tól a városhatárról. Az ebédszünet Márián volt, pedig reméltem, hogy azért Fonyódig el tudunk menni. Ezen a napon nem sok említésre méltó dolog történt, teljesen sík terepen haladtunk, rengeteg fényképet készítettem tekerés közben, melyek közül némelyik nagyon jó lett, előre dörzsöltem a markom, hogy milyen jó kis montázst fogok belőle összevágni, jó zenével, időzítéssel, ami segíteni fog felidézni az emlékeket. …

A nap rossz élményei közé tartozik, hogy Mariannak megfájdult a térde (azt hiszem ezen a napon, rosszabb esetben már szerdán, erre nem emlékszem pontosan, de a nagyobb „problémák” ma kezdődtek, az biztos), így neki is csökkentenie kellett a tempót, ha nem akarta megterhelni… Így a csapat elhúzott tőlünk, mi meg egyre jobban lemaradtunk tőlük Donnával. Megbeszéltük már napközben, hogy az idő függvényében Balatonföldváron megint megállunk strandolni, így gondoltam, ott az első szabadstrandnál amit találunk, bevárnak minket. Sajnos nem így történt, így egy kis telefonálgatásba került, mire összeszedtük egymást, ráadásul a gyorsabb csapat jött vissza hozzánk, mert mi álltunk meg hamarabb, és jobb strandnál, mint ők, ezt nem vették észre, eltekertek mellette.
A rövid közjáték után megbeszéltük, hogy kb másfél órát lehet pancsolni, illetve annyi idő múlva már indulnunk kell, szóval gyorsan. Míg Dia, Mariann, Reni, Ambrus és Peti a tóban lubickoltak, Bálint főtt kukoricára vadászott, Milán és én fényképeztünk, Donna pedig a parton pihent. Mindenki jól érezte magát, és ez a lényeg (nagy nehezen Bálint is szerzett kukoricát). Miután a fürdőzők kijöttek és megszárítkoztak, újra lábaink közé kaptuk a „drótszamarakat”, és elindultunk utunk ismeretlen szakasza felé, ugyanis itt kellett lefordulnunk Tab felé. Egy picit tovább mentünk, be egészen szántódig, majd ott fordultunk Kaposvár felé a főúton, és lassan tekertünk a lenyugvó nap fényében. Kezdtem attól félni, hogy nem fogunk odaérni világosban, hiszen Tab még 25 kilométerre volt tőlünk, és úgy képzeltük, hogy gy jóval dimbes-dombosabb szakaszhoz érkeztünk. Nem is tévedtünk nagyot.

Hamarosan már kisebb dombokon tekertünk felfelé, majd rövid pihenőt tartottunk a kőröshegyi völgyhíd alatt. Lehet hogy bennem ilyenkor felébred az alvó építőmérnök, de most is ámulatba ejtett ez a monumentális alkotás (hogy mennyire volt szükséges a megépítése arról most ne vitatkozzunk, attólmég szerintem szép), pedig már jópárszor láttam ebből a szögből. Itt is jól sikerült képeket csináltam, volt egy-kettő átlagos, de volt olyan is ami (számomra) igazán művészire sikerült. A pihenő után tovább gurultunk, hol emelkedőn (itt kevésbé gurultunk, sokkal inkább tekertünk), hol lejtőn. A nap már szinte lenyugodott a láthatáron, amikor lefordultunk a főútról Tab felé, s már szürkület volt, mikor megérkeztünk a városkába.

Donna előzetes tervei, hogy várost nézzünk egy picit így lehetetlenné váltak, bár szerintem ezt ő sem nagyon bánta, hisz a dimbes-dombos utak megmászásához valószínűleg már mindannyian fáradtak voltunk. Miután megérkeztünk hozzájuk, lepakoltuk a bringákról a szükséges cuccokat, majd betoltuk őket a garázsba, hiszen ma már nem mentünk velük tovább, mint később kiderült, autóval lettünk elszállítva éjszakai szállásunkra, Donnáék épülő házába… de ne szaladjunk ennyire előre. Érkezésünk után Donna szülei álltak neki a vacsorafőzésnek, de mivel már sokan farkaséhesek voltunk, előételként kaptunk egy kis káposztás tócsit (vagy tócsnit, ki hogy ismeri), ami nagyon elnyerte a tetszésünket. Közben szépen elkezdtünk szállingózni a fürdő felé is, miközben a kint maradtak folytatták a beszélgetést, ugyanis a túra alkalmával egyedül itt volt részünk abban a luxusban, hogy főztek ránk, és nem magunknak kellett a kajával törődnünk. Ennélfogva ez lett a legkomolyabb vacsoránk, ugyanakkor nekem nagyon bejöttek a korábbi esték is, azoknak is megvolt a hangulata, nem tudom, a többiek hogy látják. A vacsora marhából készült gulyásféle volt, sok krumplival, és opcionálisan választható erőspaprikával, ami szerintem remek lett, pedig nem szoktam rajongani az ilyesféle kajákért. Vacsora után folytattuk a beszélgetést és a zuhanyzást, egyre több tiszta ember lépett ki az ajtó mögül, s a várakozó izzadtak száma egyre csak csökkent. Ezalatt szervezni kezdtük a cuccok átszállítását a szálláshelyre, és nem sokkal később az első transzport el is indult pár megtisztult emberrel és sok csomaggal együtt. Mire mindannyian megfürödtünk, Donna édesapja visszaért, és a második körben mindannyiunkat átszállított. Megbeszéltük, hogy reggel 9-re értünk jön, és rövid beszélgetés után nyugovóra tértünk meglehetősen kemény, de azért kényelmes polifoam-hungarocell kombó fekvőhelyeinken…

- folytatása következik -

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.