Ez egy olyan téma, ami szerintem mindenkit foglalkoztat, azokat is, akik ezt esetleg tagadják. Mert a jövő olyan misztikus, megjósolhatatlan. Nem tudod, hogy mely tettednek milyen következményei lesznek a saját életedben, és persze másokéban. Ez a Pillangó-effektus.
De most nem erről akarok beszélni. Vagyishát írni, blogolni, mindegy minek nevezzük. Rengeteg film foglalkozik az időutazás problémájával, a legtöbb a múlton rágódik, van ami a jövő történéseit feszegeti, így valamennyire mindannyian képben vagyunk, azzal, hogy ez mekkora bonyodalmakat szülne elég csak a Pillangó-hatás című remekműre, vagy a Vissza a Jövőbe c. klasszikusra gondolnunk. Tehát hogy ha elmegyek a múltba és megölöm magam, akkor meghalok, aminek az a következménye hogy nem jutok el az időgéphez amivel visszamennék hogy megöljem magam, azaz nem halok meg, de akkor eljutok az időgéphez és megölöm magam, de akkor nem jutok el tehát tovább élek és még sorolhatnám. Persze ez inkább a múltról szólt, és... különben sem erről akartam írni.
Mindenkinek vannak elképzelései. Konkrétabb, ködösebb, de tart valamerre az élete. Vajon előre meg van írva a sorsunk? Néha szeretném ezt hinni. Néha szeretném tudni, hogy miért érdemes küzdeni, és miért nem. Néha szeretném tudni, hogy lesz-e eredménye annak, amiért dolgozok, ami miatt áldozatot hozok, például hogy bemegyek előadásra ahelyett, hogy neteznék.
Félek. Félek, mert nem tudom, hogy mit akarok. Sokan már gyerekkorukban tudják, hogy mik akarnak lenni. Vagy a szüleik tudják helyettük. Én soha nem gondolkodtam azon, mi leszek ha nagy leszek. "Geofizikus!" - mondtam gyerekfejjel, és azt sem tudtam, hogy az mit takar, csak volt egy bölcs ember, aki azt mondta nekem, hogy az jó foglalkozás, meg láttam egy katasztrófafilmet, amiben volt ilyen és azt mondtam, "Héé, miért ne?" Aztán mire oda jutottam, hogy tényleg választani kell, beadtam a jelentkezésemet mérnöknek. De nem jött be. Talán nem ez volt a sorsom? Szeretném ezt hinni. Sokkal könnyebb azt mondani, hogy "Nem ezt szánta nekem az ég...", minthogy azt mondjam "Basszus, ezt elszúrtam.". Hiszen ha nem ez volt nekem szánva, akkor nem az én hibám, hogy nem sikerült, nem igaz? Sokkal egyszerűbb elfogadni a sorsot, mint beismerni, hogy hibáztam.
Félek. Most geofizikusnak készülök, de nem tudom, jó lesz-e ez nekem. Nincsenek konkrét elképzeléseim, minden olyan ködös. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, és azt is tudom, hogy mit szeretnék elérni, de a jelen pillanat és a távoli jövő között akkora köd van, hogy az orromig se látok. Nap nap után, élek, sodródom az árral, és nem tudom, mi lesz holnapután... pedig szeretném tudni.
Szeretném tudni...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
PBalint90 2010.02.04. 17:34:57
A jövő meg nem létezik, a múlt is csak az emlékek útján különben jelen lenne). Én humorosan azt szoktam mondani, hogy a jelen egy konverter, a jövőt múlttá alakítja és pillanatok alatt dolgozik:) De mindkettő a jövő és a múlt, emberi "találmány", csak a mindennapi életben eligazodni segít.
Ennél fogva utazni sem lehet a jövőben (max lassabban öregedni, mint a külvilág, de ez már kemény fizika XD), a múltban pedig egyáltalán nem.
Viszont, arra én is kíváncsi lennék, hogy sikerül-e e leadni az indexet a TO-n aláírva :D Minden este lehetne egy kis trailer a holnapi nap tartalmából:D "A következő nap Bálint mindent megtesz a leckekönyv intézéséért, ezalatt Ákos megpróbálja értelmezni, mit vargygott Bálint a blogján"
(Persze ez csak az én véleményem, szubjektív, ahogy az összes lesz)
PBalint90 2010.02.04. 17:38:08
Utolsó kommentek